FCPX (Final Cut Pro 10)
A NAB alatt Las Vagasban megrendezett SuperMeet keretén belül jelentették be az FCP legújabb verziójának megjelenését.
A bemutatón Peter Steinauer, az FCP fejlesztője (majd később Randy Ubillos, az FCP fejlesztés vezetője) elmondta, hogy az FCP X, teljesen az alapoktól lett újraírva már Carbon helyett Cocoa kódolással és 64-bit-es támogatást kapott. A beépített színkorrekció teljesen a ColorSynch-re épül. A visszajátszás (playback) teljesen felbontás-független lesz az új verzióban. Illetve renderelésnél minden magot ki lehet majd használni, és végre beteljesül sokunk kívánsága: a háttérben lévő renderelés.

Forrás: photographybay.com
- További újdonság, hogy nem kell megvárni, hogy a média teljesen átkerüljön a gépre (ingest) már közben is elkezdhetünk dolgozni, mialatt importálunk. A művelet alatt az importált médiát a program analizálja, szükség esetén stabilizálja és kijavít bizonyos hibákat (pl. rolling shutter). Ezen kívül arc-felismerés (face-detection) illetve felvétel-felismerés (azaz képes felismerni és megkülönböztetni különböző kameraállásból felvett felvételeket) is kiséri az import folyamatát. Csakúgy mint a roncsolásmentes, automata színkorrekció (color-balance). Tehát gyakorlatilag a gépünkbe már feljavított anyagot importál(hat)unk a kamerából.
- Klipek részeit lehet kijelölni (range-based keywording) és azokat kulcsszavakkal ellátni. Tehát nem lesz többé szükség subclip-ekre.
- Smart collection, azaz intelligens médiatárolás. Mindent egy helyen tárolhatunk egy projekt számára, hangot, képeket, mennyi ember szerepel a felvételen stb. (Ez az iMovie funkciójához hasonlít.)
- Clip-connections. A klipek közötti kapcsolatot, vagyis a fő-video és audiot klipet nem lehet szétválasztani, még véletlenül sem. Mindig szinkronban lesznek. Ugyanez a fajta kapcsolat másodlagos audiora is beállítható lesz.
- Mágneses időtengely. Amikor egy klipet a Timeline-re húzunk, akkor az beugrik egy sávba és nem tolja el a többi klipet maga körül.
- Klipek egyesítése (compound). Lehetőség van több klip egyesitésére, ami egyszerubbé teszi a munkat a Timeline-on. Az összes egyesített klip együtt mozog, úgy szerkeszthető mintha egy klipből állna.
- A klipekre duplán kattintva további lehetőségeket kapunk, a pontosabb szerkesztésre (inline precision)
- Auditioning: a szerkesztési folyamat alatt össze lehet hasonlítani klipeket és efekteket, és meg lehet pl. határozni mi menjen ki B-rolnak.

Forrás: photographybay.com
- Filmszalag-nézet. Lehetőség van -hasonlóan az iMovie-hoz- un. filmszalag (filmstrip) nézetre. Ezeken a ’szalagokon’ a klipek egyes részei kijelölhetőek és elnevezhetőek. Ezek a kulcsszavak a keresőben is előjönnek majd és csak a klipek azon részeit jelenítik meg amiket elneveztünk (tehát olyan mint egy subclip, de mégsem az)
- A hanghullámokat automatikusan helyrehozza, szinkronba teszi a videoval (csakúgy mint azt a PluralEyes teszi!)
- A lejátszófej helyzetének állításával a hangerősség optimalizálható.
- A lejátszófej húzogatása a Timeline-on (scrubbing) simábban működik.
- A ‘fade’, hangerősítés és halkítás hang klipek előtt és után be van építve így nem szükséges ezt külön efektként használni. Egy jobb egérgomb kattintás a klipre és már működik is a fade-in vagy a fade-out.
- A retiming: a klipek idejének átméretezése is be lett építve, így az könnyen és egyszerűen használható.
- A színkezelés(color matching), egyszerű és nagyszerű lett: két pontot és színt kell csak meghatározni.
- Mindenfajta klipet (felbontástól, fps-től függetlenül) együtt lehet használni egy projekten belül(mix and match), nincs szükség többé transzkódolásra.
(Három nagyfelbontású screenshot az új FCPX-ről: itt, itt, meg itt.)







Szólj hozzá!
Jelentkezz be ha hozzá akarsz szólni.